Megjelent a Solymári Hírmondóban

Vár vagy kolostor állt egykor a Mátyás-dombon?

     Előző számunkban Tamáska Péter ismertette érdekes feltevéseit a Buda mellett fekvő Szent Lőrinc pálos főkolostor helyével kapcsolatban –Ő ezt  Solymáron, a jelenleg is régészeti ásatásokkal vizsgált Mátyás-dombon keresi. Most Feld István osztja meg olvasóinkkal ezzel kapcsolatos gondolatait – illetékességét e kérdésben talán eléggé bizonyítja az a tény, hogy 1972 óta dolgozik régészként a sokak által inkább várként ismert lelőhelyen.

      Szerencsésnek érezhetem magam, hogy mindeddig csak igen ritkán fordult elő velem, hogy nem bíztam meg egy, általam kevéssé ismert hivatás gyakorlójában – úgy mentem kórházba vagy szálltam fel az autóbuszra, hogy biztos voltam benne, az orvos vagy a sofőr ért dolgához, nem kell kitanulnom szakmáját ahhoz, hogy ne rettegjek: be fog engem csapni! De igyekszem megérteni azoknak az embertársaimnak a gondolatvilágát is, akik mindig (vagy legalábbis sokszor) attól tartanak, valaki – az állam, az adófizetők pénzéből élő szakember – számos dolgot (sőt, az igazságot!) igyekszik előle eltitkolni. Persze, annak is tudatában vagyok, hogy egy laikus is sok fontos dolgot fedezhet fel, s léteznek olyan szakemberek is, akik nem állnak épp hivatásuk magaslatán. Emiatt nagyon nehezen lehetne közmegegyezést kialakítani olyan kérdésekben – hogy „szomszédbéli” példát idézzek -, mit talált Lánszki Imre Budakalász határában, felhagyott kőbányát, vagy „Ősfehérvár”, „Ősbuda” eddig a történészektől-régészektől eltitkolt vagy figyelmetlenségből figyelmen kívül hagyott maradványait? A Pilis szakrális erejétől átitatott további emlékhelyekről nem is merek szólni – szerencsére (?) Solymár területe inkább a Budai-hegységhez sorolható!

     Természetesen ezek az ötletek egyáltalában nem a légből kapottak (még ha az utóbbi esetben épp a műholdfelvételek alkotnák a legfontosabb bizonyítékokat), mindig van olyan valóságalapjuk, melyből mintegy „kibontásra kerülnek”. Erről az érdeklődő érdekes gondolatokat olvashat a „Várak, kastélyok, templomok” magazin ez évi első számaiban, s ez most felment engem a kérdés további elemzésétől. Ehelyett inkább nézzük azokat a valóság-elemeket, melyekre Solymár történetének újdonsült lelkes kutatója, Tamáska Péter építi a budaszentlőrinci főkolostor helyével kapcsolatos, immár írásban, sőt, figyelemre méltó irodalmi köntösben is közzétett elgondolásait!

     Buda 1686. évi visszafoglalása után pálos szerzetesek érkeznek a harcokban elpusztult vidékre, s megkísérlik feltalálni rendjük egykor volt, de az utolsó 150 évben elpusztult kolostorait – persze, nem csak amiatt, hogy lelkes testvéreket küldjenek a táj lelki és anyagi újjáépítésére, hiszen e kolostorok jelentős (visszaszerzendő!) birtokokkal is rendelkeztek. Sajnos, ki kell ábrándítanom mindazokat, akik azt gondolják – Tamáska Péter talán nem tartozik közéjük -, hogy a 17. század végén pontos, térképszelvényekkel ellátott lista állt volna az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesrend rendelkezésére! Erről szó sincs, a helyszíni szemle sok esetben épp azt a célt szolgálta, hogy a helyiek értesüléseit összegyűjtve próbálják meg összekötni a terepen látható maradványokat a másfél évszázaddal korábban keletkezett írott forrásokkal. De ha 1700 körül sok olyan „szemtanút” találtak volna a környéken, akik akár nagyapjuk emlékei alapján bármit is mondhattak volna az egykori kolostorokról, aligha lenne Solymár – többek között – nevezetes ma is élénk „ungardeutsche” kultúrájáról, nem is szólva itt Budaőrs, Nagykovácsi vagy Hidegkút „őslakosairól.”

     Megállapításaik tehát igencsak óvatosan kezelendők, szó sincs arról, hogy a derék barátok pontosan azonosítani tudták volna elődeik egykori kies lakhelyeit. Ez azonban az akkori viszonyok között nem volt kivételes, az óbudai klarisszák – hatalmas méretű! – kolostortemploma csak az 1970-es években került meghatározásra a lakótelep építése kapcsán, addig azt is vagy tucatnyi helyen keresték. Mai szemmel hihetetlennek tűnik egy-egy ilyen épületegyüttes szinte nyomtalan eltűnése, de ne feledjük, az 1930-as évek elején még sokan kétségbe vonták Mátyás – írott források sora által dicsért - visegrádi nyaralópalotájának létét is.

     Épp ezért nem tekinthető jogtalannak Tamáska felvetése a középkori pálos főkolostor helye kapcsán – azonban talán több bizonyítékot is fel kellett volna sorolnia arra vonatkozóan, miért tévedtek azok a régészek, akik már több mint fél évszázada a Budakeszi úton, a Hárshegy és a Jánoshegy közötti nyeregben, a mai Szép Juhászné vidékén abban a hiszemben tárják fel egyik legnagyobb kiterjedésű középkori kolostoregyüttesünk számos templomának, kolostor- és épületszárnyának maradványait, hogy az egykori Budaszentlőrincen dolgoznak!

     Kérdés ugyanakkor, miért ezzel és nem az állítólagos Szent Pál kolostorral kívánja gazdagítani Tamáska Solymár nevezetességeit? Akkor még azt a minden alapot nélkülöző feltevést sem kellett volna kimunkálnia, hogy Remete Szent Pál ereklyéi vörösmárvány sírládájának darabjait (!) az utóbbi kolostor szerzetesei átvitték volna saját rendházukba! Azt ugyanis oklevelekből tudjuk, hogy az ereklyék Budaszentlőrincen voltak, a sírláda darabjai elő is kerültek a Szép Juhásznénál – de az szinte teljesen kizárt, hogy az 1530-40-es évek zavaros viszonyai között törött vörösmárványlapokat hurcolásztak volna szegény szerzetesek a budai hegyekben! Örültek, ha ereklyéiket, könyveiket, s főleg saját életüket menthették!

     Persze, érthető, egy főkolostor mégiscsak értékesebb, főleg, ha még néhány képi forrást is felsorakoztatunk feltevésünk bizonyítása érdekében.  Wolfgang Lazius 16. századi térképe valóban hatalmas érték – egyik legkorábbi ilyen típusú emlékünk – azt azonban eddig még senki sem gondolta komolyan, hogy egy vár vagy templom pontos helyhez kötésére alkalmas. Ezt nem is várhatjuk el tőle, nem ezért készült, ahogy a Tamáska Péter által különböző reprodukciókban népszerűsített festmény alkotója sem várta el az utókortól, hogy a fent említett ereklye Magyarországra szállításáról készített műve sarkában megbúvó épületben a hiteles budaszentlőrinci kolostort tisztelje. Nem is várhatta, hisz ahogy az említett pálos atyák nem látták 1700 körül az álló kolostort, ő sem láthatta – 1630-ban a budai pasa aligha adott beutazási engedélyt egy olasz festőknek környezettanulmányok végzésére. Ilyenkor persze korábbi ábrázolások felhasználására szokás hivatkozni – de előtte persze azok létezést bizonyítani! Sajnos, egyetlen hiteles ábrázolásunk sincs középkori pálos kolostorainkról!

     Tamáska ugyanakkor nem esik Ős/buda/fehérvár stb. kutatóinak szokásos hibájába, hogy miközben megtalálni vélik Budakalászon, Pomázon vagy másutt a Pilisben az „eredeti”, „hiteles” őst, nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogy akkor mit kezdjünk a fehérvári királyi bazilika vagy az óbudai királyi vár ma is meglévő romjaival? Tudja, hogy ahhoz, hogy a pálos főkolostor a solymári Mátyás-dombon kerestessék, az írott forrásokból ismert középkori várnak is új helyet kell keresnie. Meg is találja két 15. század eleji határjáró oklevél elemzésével – Perbál, Tinnye és Piliscsaba határainak találkozási pontja közelében! Nem kívánok most arról értekezni, hogy vajon egy főkolostor többet ér-e, mint egy vár, azaz jó üzlet-e a solymári várat ennek fejében mintegy „átadni” az említett községek egyikének, ehelyett inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy az oklevelekben nem a vár helyéről, hanem a solymári vár birtokairól van szó, s azok valóban kiterjedtek az általa vizsgált területre. Ahol Tamáska akár egy korábbi vár maradványait is megtalálhatta, ez egy ásatással lenne eldönthető – az azonban egy perbáli, tinnyei, csabai stb. erősség lehetett, s nem a solymári. Egyet ugyanis nehéz kétségbe vonni: a solymári vár Solymáron volt, hacsak a középkori Solymár nem a mai Solymár területén kívül keresendő! Persze, ez utóbbi feltevéshez is lehet adatokat gyűjteni!

     Mielőtt azonban a Tisztelt Olvasó netán gúnyt véli felfedezni soraim között, egyet szeretnék csupán hangsúlyozni: a középkorból és a korai újkor századaiból fennmaradt írott források és ábrázolások korántsem mindig objektív tanúi a múltnak! Lehet ennek oka az ismerethiány, téves értesülés, de manipuláció, sőt a fogalmak ma már sokszor alig elvégezhető értelmezése is – Tamáska a mélyföld, kies kifejezések kapcsán mutat erre példát, de főleg a helynevek kapcsán találkozunk ezzel a problémával. 

      Egyetlen objektív forrás létezik csupán, ahol azonban a probléma abban lakik, hogy sokszor nehéz megszólaltatni, s ez a régészeti forrás, az épület, sír, cserépedény és sok más lelet. Természetesen igencsak ritka, hogy a kutató egy olyan falat, követ vagy más leletet talál, amelyre mintegy rá van írva, hogy „ez itt a solymári vár” (akkor is, lásd fent, hozhatták volna máshonnan!), azt azonban komoly ember ma aligha cáfolhatja, hogy a több mint száz éves középkori régészet azért csak meg tud különböztetni egy várat egy kolostortól! Kérem az olvasót, vesse össze az írásomhoz mellékelt két rajzot! Azaz nem is arról van szó, hogy elfért-e egy pálos kolostor a Mátyás-dombon (voltak kis kolostorok is, igaz, itt Tamáska szerint a főkolostornak kellene a hely, s ahhoz bizony kevés, ha a Budakeszi úti kolostor méretéből indulunk ki), hanem az a lényeg: mit találtak 1929 óta itt az ásatók? Talán kevesen tudják, hogy Valkó Arisztidban, az első ásatóban is felmerült, hogy nem a nyéki királyi vadászkastélyt találta-e meg, de ő ezt a feltevését hamarosan elvetette – igaz, közben a mai Hűvösvölgyi úton elő is kerültek az „igazi” romok.

     Én mindenesetre felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy sem tudatosan, sem tudattalanul nem tévesztettem meg tanáraimat – és a (szak)közvéleményt – amikor 1976-ban szakdolgozatomat a solymári „várról” írtam, s úgy vélem, most sem tévesztem meg az ELTE középkori régészetre szakosodott egyetemistáit, amikor egy  középkori „várban” szervezek számukra nyári tanásatást. Amit a Mátyás-dombon ugyanis eddig kiástak-kiástunk, az az európai régészeti és építészeti kutatás álláspontja szerint egy középkori vár. Tamáska Péter persze azt gondolja, hogy alatta van a pálos kolostor – hogy miképp s mikor került fölé egy vár, arról nem szól – s szerinte mi még nem ástunk elég mélyre. Hogy meddig kellene ásnunk, nem tudom – a középkori vár rétegei alatt ugyanis a bronzkori magaslati telep leleti kerülnek elő - de ez talán nem is az én problémám.

     Nekem, mint történésznek és régésznek, az a dolgom, hogy szakmám szabályai szerint járjak el, kutassak és értelmezzek, vizsgáljak és dokumentáljak, úgy, hogy az utókor is használhassa megfigyeléseimet, netán megfejtse azt, amire én nem tudtam rájönni. Feladatom az is, hogy eredményeimet a közvélemény számára is hozzáférhetővé tegyem. Persze, talán lehetnek egy amatőr vagy laikus történésznek/régésznek is feladatai, de csak akkor, ha a laikus orvos vagy buszvezető működését is elfogadjuk. Én ezért azt kérem Tamáska Pétertől, feltevéseit csak írásban, netalán a Mátyás-dombon kívüli előadásaiban népszerűsítse, s kímélje meg intoleráns fellépéseitől a ma nagyrészt közmegegyezéssel „solymári várnak” nevezett építmény látogatóit, s nem utolsósorban saját egyetemi hallgatóimat, kik lassan már félnek helyszíni felbukkanásaitól is. Bár volt idő, amikor kérésemre ki volt tiltva a várból, később segítette is munkánkat – de úgy tűnik, hiába várom el azt a megértést az én álláspontom irányába tőle, amit ő másoktól szinte megkövetel a saját véleménye vonatkozásában. A múlt értelmezése nem zárható le, vitatkozzunk róla, de fogadjuk el, éljünk vele együtt, hogy más másképp is láthatja, ami történt – az „igazságnak” egyikünk sem letéteményese.

Feld István